
hello@landing24.hu
+36 30 971 0135
hello@landing24.hu // +36 30 971 0135


Többek között náluk már találkozhattál az oldalainkkal:
És ezen kívül már több, mint 2000 vállalkozót képeztünk ki a Landing oldalak mesterségére.
Ez nem egy hangzatos lózung.
MOST érett be annyira a technológia, most futott be az AI annyira, hogy technikai tudás, szépérzék, marketing ismeretek, és bármiféle előzetes kvalitás nélkül is olyan weboldalt fabrikálj, mint amikért az ügynökségek millió forintokat gombolnak le.
(Sőt, a fele királyságomban fogadnék, hogy az ügynökségek 90%-ánál megerőltetés nélkül is jobbat tudsz csinálni.)

“Oké, de csak ‘megcsinálom’, vagy értelme is lesz annak amit teszek?”
Remek kérdés!
Évente 24 szombat délutánt azzal töltök, hogy Forma 1 időmérőt nézek. A maradék 28 szombaton pedig több, mint 500 ügyfelünk Landing oldalainak statisztikáit bújom.
Hogy miért? Az adatért.
Megvan az a jelenet, amikor a Mátrixban Neo elkezd csak számokat látni? Az elmúlt 5 év 140+ szombat délutánja után már én is számokban látom a címsorokat, a problémafelvezetést, a jövőkép felépítést, és a drámai zárást (tehát mindent, ami ahhoz kell, hogy egy Landing ne csak szép legyen, de üssön is, mint nagyapám birsalmája’).
Amit elsajátítasz innen, annak adat-bizonyítéka van, hogy már bevált.
Nem kísérletezni tanulsz meg, hanem megkapod azt, amit 5 milliónál(!) is több látogatón tesztelhettünk.


“Nincsenek heteim, hogy ezt megtanuljam.”

“Miért nem kizárólag ingyenes szoftvereket használunk…?”
Nézd, valóban lehetne mindent ingyen.
De tényleg 2-3db húszezresen spórolnád meg azt a minőségi ugrást,
ami a cégedet magasabb polcra helyezhetné?!


Benne van?
Ebbe a tananyagba MINDENT beletettünk, ami csak kapcsolódhat a Landing oldalakhoz:

A szövegírás benne van?
– Benne van.
Képek készítése benne van?
– Benne van.
Ai technológiák használata benne van?
– Benne van.
Hírlevélküldő használata benne van?
– Benne van.
Bankkártyás fizetés készítése benne van?
– Benne van.
Automata számlakészítés benne van?
– Benne van.
… benne van?
IGEN, benne van.

“Még soha nem hallottam
a Landing24-ről…
És ki az a Varga Bertold?!”

A Landing24 2016 óta ontja magából az olyan Landing oldalakat.
Ez idő alatt 1000-nél is több Landing oldalt készítettünk, és 2000-nél többen tanultak ugyanezen tananyag első kiadásával.
(Amiben a benne rejlő tudás évekkel ezelőtt óriásit szólt, de a második kiadáshoz képest kutyafüle az egész.)

Hol hallhattál már rólunk?







Részletes tartalom
Válassz a fejezetek közül és lapozd végig a tartalomjegyzéket!
I. fejezet: Alapozás
#1 – Üdv a tananyagban
#2 – A látogató 4 fázisa, amin át kell esnie
#3 – Landing oldalak és webáruházak kapcsolata
(Shopify, Shoprenter, Unas, stb.)
#4 – Landing oldalak és szolgáltatások
#5 – Egy termékes Landing oldalak varázsa
#6 – NEM értékesítési célú Landing oldalak trükkje
#7 – Landing oldalak és a hirdetések körforgása (faék egyszerűen)
#8 – Milyen marketing eszközökkel támogasd a Landing oldalt?
II. fejezet: Szövegírás
#1 – Rövid Landing oldalak (Short pages) metodológiája
#2 – Klasszikus (hosszú) Landing oldalak módszertana
#3 – Nyitó blokk megírása
#4 – Problématudat blokk megírása
#5 – Megoldás blokk megírása
#6 – Jövőkép blokk megírása
#7 – „Összes infó” blokk megírása
#8 – Ügyvezetői üzenet blokk megírása
#9 – Árazás blokk megírása
#10 – Visszajelzések blokk megírása
#11 – Gyakran Ismételt Kérdések blokk megírása
#12 – Garancia blokk megírása
#13 – Összefoglaló blokk megírása
#14 – Záró blokk (FOMO) megírása
#15 – Űrlap oldal megírása
#16 – Köszönő oldal megírása
#17 – Köszönő oldal, mint upsell ziccer
(1 blokk = 1 videó, hogy ne órákat, csak kb. 15 percet kelljen egyszerre rászentelned a tanulásra)
III. fejezet: Webes alapok
#1 – Válasszuk ki: Domain, vagy aldomain?
#2 – Vadonatúj domain vásárlása, foglalása, beállítása
#3 – Aldomain létrehozása (opcionális)
#4 – WordPress telepítése
#5 – WordPress beállítása
#6 – Ajánlott pluginok telepítése
#7 – Prémium pluginok megvásárlása és telepítése
#8 – Alap pluginok beállítása
#9 – Prémium pluginok beállítása
#10 – Szerkesztő megvásárlása
#11 – Szerkesztő beállítása?
(Bonyolultnak hangzik? Ha el tudsz küldeni egy emailt, akkor minden előzetes tudással rendelkezel, hogy megértsd az anyagokban bemutatottakat.)
IV. fejezet: Dizájnolás
#1 – Keressünk neked új márka színeket! (opcionális)
#2 – Találjuk meg a tökéletes betűtípust! (opcionális)
#3 – Képek keresése és generálása Ai-val
#4 – Térelválasztó vonalak kiválasztása.
#5 – Gombok stílusának meghatározása.
#6 – Inspirációs források (linkek, példák).
#7 – Állítsuk be, amit eddig meghatároztunk!
(Félsz, hogy nincs szépérzéked? – Ha szabadjára szeretnéd engedni a kreativitásod, tedd meg! A tananyagot viszont úgy találtuk ki, hogy 0 (azaz zéró) szépérzék kelljen hozzá. Ökölszabályok mentén olyan oldalt készítesz majd el, ami objektívan szép lesz.)
V. fejezet: Szerkesztő bemutatása
#1 – Háttérszerkesztő
#2 – Élő szerkesztőfelület
#3 – Alapvető, létfontosságú elemek
#4 – Extra elemek
#5 – Extra mega extra elemek
#6 – Reszponzivitás, mobilra optimalizálás
#7 – Menü, Fejléc, Lábléc beállítása (klasszik weboldallá alakítás)
(Extrém komolyan vettük ezt a fejezetet. Ha még soha nem láttál weboldalt a „motorháztető alól”, akkor is megértesz minden egyes pici lépést.)
VI. fejezet: Építsük össze az oldalt
#1 – Az első 3 blokk: Nyitó, problématudat, megoldás blokk
#2 – Jövőkép, összes infó, és ügyvezetői üzenet összerakása
#3 – Árazás blokk, vevői vélemények, és GYIK összerakása
#4 – Záró 3 blokk: Garancia, összefoglaló, FOMO
#5 – Űrlap oldal és köszönő oldal létrehozása
#6 – Popup (felugró ablak) készítése
Ez a tananyag legfontosabb fejezete. Mégis, mire idáig eljutsz, már úgy építed össze az egyes oldalrészeket, mintha LEGO kockákat pakolgatnál egymásra. A szerkesztő felület pont olyan, mintha egy PowerPoint prezentációba írnál szövegeket, helyeznél el képeket.
VII. fejezet: Extrák
#1 – Keresőoptimalizálás, SEO
#2 – Animációk létrehozása, beállítása
#3 – Követő kódok beállítása (Facebook pixel, Tag Manager, stb)
#4 – Microsoft Clarity létrehozása és beállítása
#5 – Visszaszámláló készítése
#6 – Blog létrehozása
#7 – Adatvédelmi nyilatkozat beállítása
#8 – Levelezés beállítása (gmail helyett)
#9 – Karbantartás és frissítések
Ez a fejezet azért született, hogy a Landinged ne csak „legyen”, hanem „üssön mint az állat„, legyen varázslatos, jelenjen meg a keresőben, legyen mérve a teljesítménye – tehát az összes többi marketing-kocka a helyére kerüljön.
XIII. fejezet: Űrlapok
#1 – Űrlapok alap beállításai
#2 – Hírlevélküldő integrálása (és első hírleveled elküldése)
#3 – Bankkártyás fizetés beállítása
#4 – Automata számlázás beállítása
#5 – Időpontfoglaló létrehozása és beágyazása
#6 – Berti pizzatrükkje
#7 – A keresztnév trükk
„Berti, ez bonyolultnak hangzik!” – Tényleg nem egyszerű. 10 éve dolgozom azon, hogy Te 19 óra alatt megtanulhasd. Ezt a fejezetet háromszor forgattuk újra, hogy bárki megértse (és reprodukálni tudja). Akár az is, akinek számítógép kezelési tudása megragadt egy email elküldés nehézségi fokánál.
IX. fejezet: Finálé
Ez az a rész, ahol már csak gratulálok az elkészült munkáidhoz, és összefoglaljuk mennyi mindent vettünk át az előző 8 fejezet során.
Óriási teljesítmény lesz ide eljutni, és egészen elképesztő lesz látni érezni az első Landing oldaladat. A pulzusod az egekben, a szíved hevesen ver. Az adrenalin szinte tapintható lesz a levegőben, mikor majd azt mondod:
Ezt. Most. Sikerre. Viszem.
Egy tananyag,
hősöknek.
Azoknak, akik egyszer csak felhuppannak a székből, és azt mondják: “Most van itt az ideje, hogy én legyek a piacom vezére.”
És ezek a hősök most minden eddiginél egyszerűbben készíthetnek olyan web- és Landing oldalakat, amiket még ügynökségek is csak nyögvenyelősen tudnak.

Akkor most ez évi 100.000 Ft?
Nem Évi vagyok, hanem Berti. 🙂 Ahogyan ez a tananyag sem Évi egy százas. Egyszer kifizetsz 5db huszast, és tiéd amíg világ a világ.




#GYIK
(de nem a hüllő)
kérdések, amik felmerülhetnek
benned a csomaggal kapcsolatban
Garancia van?
– Van!
Ez a tananyag életem munkássága.
Ha az unokáim megkérdezik “nagypapa mi volt a legnagyobb dobásod?”, akkor ezt fogom emlegetni. Szóval nem is kérdés, hogy tökéletesen magabiztos vagyok abban, hogy neked is segíteni fog.
De ha mégsem, akkor felemelem a kezem, és kérdés nélkül visszafizetem az utolsó fillérig a vételárat. Csak szólj a vásárlást követő 30 napban!


Meddig hitegeted még magadat
azzal, hogy “eljön még az én időm”?



Nem neked való, ha…
Nem neked
való, ha…
Most lehet igazán drámait dobbantani,
Most lehet igazán drámait dobbantani,
#Utóirat:
Most, hogy a végére értél az oldalnak ..
Te is azt szeretnéd, hogy mindenki vásároljon tőled, aki tetőtől talpig elolvassa a Landing oldaladat, igaz? 🙂
Akkor ne habozz!
Gladiátor lendülettel,
Varga Bertold

























